Mai névnap

Időjárás

Ökoiskolai hírek

Örökös Ökoiskolai Cím

2018. november 10. szombat

158 iskola vehetett át Ökoiskola Címet az ünnepélyes díjkiosztón, melyet 2018. október 13-án az Agrárminisztériumban tartott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Agrárminisztérium és az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete.


Őszi papírgyűjtés

2018. november 10. szombat

Amint arról korábbi lapszámokban is olvashattak a kedves olvasók, iskolánkban hagyomány, hogy évente két alkalommal papírhulladék gyűjtést szervezünk diákjainknak. Ezzel a programmal kettős célt szolgálunk, gyűjtéssel hozzájárulunk környezetünk védelméhez és a befolyt összegek az osztályok osztálypénzét gyarapítják, amellyel egy-egy kirándulás programja is finanszírozható. Idén ősszel október 5-én tartottuk őszi papírgyűjtésünket. 


Állatok világnapja iskolánkban

2018. november 10. szombat

Intézményünk DÖK csapata mindig igyekszik színesebbé tenni diákjaink számár az iskolai hétköznapokat. Egy-egy jeles naphoz, évfordulóhoz próbálnak kitalálni érdekes feladatokat. Így történt ez október 4-én is.


Pontvelem eredmények

2018. július 9. hétfõ

Az Esztergály Mihály Általános Iskola ebben a tanévben az országos „PontVelem” használtelem-gyűjtő program I. helyezettje lett a „legtöbb használt elemet gyűjtő” kategóriában Pest megyében, emellett III. helyezést ért el az „egy diákra jutó gyűjtött elem mennyisége” kategóriában Pest megyében.


Csomádon járt a TEJKAMION!

2018. június 25. hétfõ

" A tejút az egészségért" program keretében 2018. 05. 29-én a csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola elé is leparkolt a Tejszív tejkamionja. A mobil kiállítás alapvető célja, hogy a gyermekekkel megszerettesse a tej fogyasztását, bemutassa a tejtermékek sokféleségét és szerepét az egészséges táplálkozásban.


Papírgyűjtés 2018 tavasz

2018. június 25. hétfõ

Amint arról korábbi lapszámokban is olvashattak a kedves olvasók, iskolánkban hagyomány, hogy évente két alkalommal papírhulladék gyűjtést szervezünk diákjainknak.


Föld napja

2018. május 10. csütörtök

Iskolánkban idén is a hagyományainknak megfelelően emlékeztünk meg a Föld Napjáról. Hetekkel korábban elkezdtük a készülődést.


Őszi papírgyűjtés

2017. november 22. szerda

Amint arról már korábbi számokban is olvashattak a kedves olvasók, iskolánkban hagyomány, hogy évente két alkalommal papírhulladék gyűjtés szervezünk diákjainknak. 


Faültetés 1. osztály

2017. július 24. hétfõ

A tavaly teremtődött hagyományt folytatva az idei tanévben első osztályosokként rajtunk volt a sor, hogy mi is elültessük osztályunk fáját. 


A víz világnapja

2017. április 11. kedd

Ez történt iskolánkban 2017. március 22 – én szerdán A VÍZ VILÁGNAP -ján:


Papírgyűjtés 2017 tavasz

2017. március 24. péntek

Az Esztergály Mihály Általános Iskola az idei tanévben is meghirdeti a tavaszi papírhulladék-gyűjtőversenyt, amely 2017. április 10-ig tart.


A legkiemelkedőbb országos iskolai eredmények

 

Az Esztergály Mihály Általános Iskola ebben a tanévben az országos „PontVelem” használtelem-gyűjtő program II. helyezett az „egy diákra jutó gyűjtött elem mennyisége” kategóriában és III. helyezett a „legtöbb használt elemet gyűjtő” kategóriában.

 

A „legtöbb elemet gyűjtő csapatok” kategóriájában a Szupertesók csapata (Szabó Eszter és Szabó Áron) II. a 6. osztályosok Pont csapata VI. helyezést ért el.

Helyezés

Név

Gyűjtött mennyiség

3.

Elem (gyűjtött mennyiség)

4129 kg

2.

Elem (egy tanulóra eső mennyiség)

12073 pont

11.

Mobiltelefon (gyűjtött mennyiség)

216 db

10.

Mobiltelefon (egy tanulóra eső mennyiség)

632 pont

Iskolánk a verseny díjazásaként 150 000Ft-ot nyert, amelyet ismét a környezet védelmével, a fenntartható fejlődés biztosításával a kapcsolatos eszközre fordíthat.

 

Országos intézményi eredmények

 

Országos egyéni eredmények-elem

Helyezés

Név

Osztály

Gyűjtött mennyiség (kg)

11.

Bíró Regina Kitti

6.

796

22.

Jármer Dominik

3.

399

26.

Kertész István Zoltán

3.

376

33.

Jármer Martin Róbert

6.

260

40.

Szabó Eszter

5.

223

 

Országos csapat eredmények-elem

Helyezés

Név

Osztály

Gyűjtött mennyiség (kg)

2.

Szupertesók

-

630

6.

Pont csapat 6. osztály

5.

216

 

 

A „PontVelem” használtelem-gyűjtő program iskolán belüli eredménye (45 tanuló)

Helyezés

Név

Osztály

Gyűjtött elem (kg)

 

Bíró Regina Kitti

6.

1440

 

Szabó Eszter

5.

858

 

Jármer Martin Róbert

6.

412

 

Jármer Dominik

3.

247

 

Kertész István Zoltán

3.

235

 

Erdős Bence

3.

82

Marton Anna Lujza

2.

 

Lajtos Vencel János

6.

72

 

Winkler Samu

1.

63

 

Kállai Brigitta

2.

52

 

Szőke Bianka Csillag

5.

47

Szőke Enikő Szellő

2.

 

Bobják Valéria

6.

45

 

Orosz László Kevin

7.

43

  1.  

Fésű Barnabás Máté

2.

41

  1.  

Szabó-Pujcsi Natasa

4.

35

 

Mojzes Zoé

2.

23

 

Pleva Bence

5.

22

Pleva Márton

2.

 

Silye Dániel

6.

16

 

Mozsári Nándor

5.

14

 

Békési Benedek

3.

13

 

Borbély Zoltán

6.

11

 

Ilyés Gergő

5.

9

 

Aschenbrenner Borisz

5.

7

Krekó Nóra

1.

Krizsán Anna Lili

1.

Pirk Dávid

8.

Sebeők Mátyás

3.

 

Sebeők Domán

1.

6

 

Belső Bálint

3.

5

Kelemen Molli

8.

Kóródi Zalán

2.

 

Andrásik Angéla

2.

4

Demény Lili

6.

Kocsis Dániel

3.

 

Mónus Ábel

5.

3

 

Kerékgyártó Judit

4.

2

Kozma Levente János

4.

Rákosi Lili

3.

Sinkó Márton

2.

 

Horváth Axel

2.

1

Lukács Maja

1.

Magai Virág Nóra

3.

Sziráki Sándor Dominik

2.

Pedagógusok

418

 

Országos egyéni eredmények-telefon

Helyezés

Név

Osztály

Gyűjtött mennyiség (db)

38.

Bíró Regina Kitti

6.

46

58.

Kertész István Zoltán

3.

31

90.

Szabó Eszter

5.

20

 

 

A „PontVelem” használt telefon gyűjtő program iskolán belüli eredménye (22 tanuló)

Helyezés

Név

Osztály

Gyűjtött használt telefon (db)

1.

Bíró Regina Kitti

6.

71

2.

Kertész István Zoltán

3.

31

3.

Szabó Eszter

5.

26

4.

Silye Dániel

5.

16

5.

Borbély Zoltán

6.

15

6.

Kocsis Dániel

3.

10

Mónus Ábel

5.

7.

Kállai Brigitta

2.

8

8.

Lajtos Vencel János

6.

7

9.

Krizsán Anna Lili

1.

6

10.

Ladjánszki Emma

2.

3

Szántó Noémi

5.

11.

Krekó Nóra

1.

2

Magai Virág Nóra

3.

Szabó-Pujcsi Natasa

4.

12.

Békési Benedek

3.

1

Ilyés Gergő

5.

Juhász Balázs

2.

Juhász Bálint

4.

Pleva Bence

5.

Pleva Márton

2.

Szőke Enikő Szellő

2.

Pedagógusok-

12

 

Köszönet illeti azokat a tanulókat és szüleiket, akik rendkívül sok időt és energiát áldoztak fel a fenti eredmények elérése érdekében. A környezetet az összegyűjtött használt elemek és hulladékok már semmiképp sem fogják szennyezni! Ezt és az elnyert iskolai támogatást köszönjük a verseny minden résztvevőjének és segítőjének.


Kelemen Ildikó Pontvelem-kapcsolattartó pedagógus


A 2015/2016-os tanévben ötödik alkalommal került meghirdetésre a „PontVelem” használtelem- és telefongyűjtő verseny, amelynek idei fordulója május 15-én lezárult. Immáron ötödik alkalommal végeztünk dobogós helyeken, a szervezők, a díjkiosztó ünnepségen minden tanév végén jó ismerősökként köszöntik iskolánk képviselőit.

 

Az Esztergály Mihály Általános Iskola ebben a tanévben az országos „PontVelem” használtelem-gyűjtő program II. helyezettje lett az „egy diákra jutó gyűjtött elem  mennyisége” kategóriában és III. helyezést szerzett a „legtöbb használt elemet gyűjtő” kategóriában a több, mint 4 tonna használt elemnek és akkumulátornak köszönhetően.

 

A „legtöbb elemet gyűjtő csapatok” kategóriájában a Szupertesók csapata (Szabó Eszter és Szabó Áron) II. a 6. osztályosok Pont csapata VI. helyezést ért el.

 

Iskolánk a verseny díjazásaként 150 000Ft-ot nyert, amelyet ismét a környezet védelmével, a fenntartható fejlődés biztosításával kapcsolatos eszközre fordíthat.

 

Ebben a tanévben 45 tanuló vett részt az elemgyűjtésben, 22 tanuló csatlakozott a telefon és egyéb műszaki eszköz gyűjtéséhez. Köszönjük nekik és szüleiknek, akik rendkívül sok időt és energiát áldoztak fel a fenti eredmények elérése érdekében. Az elnyert iskolai támogatást köszönjük a verseny minden résztvevőjének és segítőjének!

 

Kelemen Ildikó Pontvelem-kapcsolattartó pedagógus


2016. június 10-én Budapesten, a DUNAPALOTA báltermében került megrendezésre a díjátadó rendezvény, amelyen Bíró Regina, Szabó Eszter és Jármer Martin (6. o.) az iskolai elemgyűjtő verseny idei első három helyezettje és jómagam átvehettük a program eredményeképpen elnyert iskolai díjakról szóló okleveleket.

 

Az eredményhirdetést már második évben színesítették trükkös bűvészmutatványok, amelyek megtekintése után, az eredmények ismertetését követően, közös ebéddel zártuk az évet.

 

Remélem, a következő tanévben újult erővel folytatjuk az elemgyűjtést!

 

A programban a 2015/2016-os tanévben Szabó Eszternek a szerencse is kedvezett, az országban az 5 főnyi kisorsolt érmegyűjtő nyertes között lehetett, az elnyert PontBolt élménybelépőit a következő tanévben tudja majd megrendelni. Gratulálunk!

 

Kelemen Ildikó igazgató


Az 1. osztályosok faültetése

2016. június 6. hétfõ

A tanév elején tantestületünk elhatározta, hogy új hagyományt teremt: a következő években minden első osztály ültet egy fát az iskola udvarára. Ezzel a hagyománnyal egyre gazdagabb lesz iskolánk környezetének növényzete.

Az első osztály a Föld napja alkalmából egy platánfát ültetett el az iskola udvarán. Nagy lelkesedéssel és apukák segítségével történt meg a faültetés. Reméljük, hogy sok-sok gyermek tud majd az általunk ültetett fa alatt hűsölni, pihenni.


Szűcs – Muri Mária osztályfőnök


Föld napja-virágültetés

2016. június 6. hétfõ

Az idén április 22-én, a Föld napján hagyományainkhoz híven, virágok ültetésével még szebbé változtathattuk az egyébként is mutatós parkunkat. Szeretnénk köszönetet mondani a kedves szülőknek, akik szebbnél szebb növényeket biztosítottak ehhez a programhoz. A szorgos kezek által végzett munka során a gyerekek örömüket lelték az ültetésben, és a végén az elégedettség tükröződött vissza az arcukról. A Földnek ezen jeles napján nemcsak a virágok és fák ültetésére fektetünk hangsúlyt, hanem próbáljuk felhívni a figyelmüket arra is, hogy hogyan védjék, tiszteljék, varázsolják szebbé környezetünket és ezzel élhetőbbé a Földünket.


Vargáné Kéki Éva szervező pedagógus


Környezetünk szépítése

2016. június 6. hétfõ

Az iskola környezetének szépítésében is aktívan részt vettek tanulóink. Borbély Zoltán szülő felajánlott iskolánknak egy facsemetét, Kiszudszki László a helyi kertészet vezetője 250 tő virágpalántával járult hozzá a iskola szépítéséhez. Emellett a szülőktől is sok felajánlott virágot kaptunk, amelyek a Föld napján kerültek elültetésre. Új hagyományként a jelenlegi 1. osztály egy újabb fát ültetett el az iskola udvarán. Minden résztvevőnek, szervezőnek és segítséget felajánló partnerünknek köszönjük a környezetünk szépítésében végzett aktív tevékenységet!

 

Kelemen Ildikó igazgató


Tavaszi papírgyűjtés

2016. június 6. hétfõ

Az Esztergály Mihály Általános Iskola Diákönkormányzata az idei tanévben is meghirdette a tavaszi papírhulladék gyűjtő versenyt, amely 2016. április 1-én lezajlott. Iskolánk 8970 kg papírhulladékot gyűjtött.


Őszi papírgyűjtés

2015. november 4. szerda

Október 9-én zajlott le a hagyományos őszi papírhulladék gyűjtés. Ismét nagy mennyiségű, pontosan három konténernyi papírhulladék gyűlt össze.


A „TEJESPOHÁR KÉT ÉLETE”

2015. október 16. péntek

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újra használatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A különböző akcióötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy, a hulladékok megelőzését segítő szervezet koordinálja, mint Szervező. Magyarországon az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) látja el ezt a feladatot.

 

Ehhez a programhoz csatlakoztunk, a  „TEJESPOHÁR KÉT ÉLETE” akciónkkal.

 

Így az iskolatej műanyag csomagolása nem az osztálytermek szemeteseibe és onnan a kommunális hulladékba kerül, hanem egy külön tárolóba, ahonnan időnként elszállítják a csomádi kertészetbe. Ott kezdődik a tejes poharak második élete, ahol palántaültetésre használják őket. A kertészettől pedig tavasszal elültethető, egynyári virágok palántáit kapjuk cserébe.

 

A tejes dobozokat osztályonként egymásba téve dobjuk a tárolóba és nem egyenként, akkor azzal mennyisége ugyan nem, de térfogata jelentősen csökken és nem kerül a lerakóba, nem szennyezi a környezetet és újra használata erőforrás-csökkentést eredményez.

 

Lengyel Márta

diákönkormányzatot segítő pedagógus


MTV felvétel

2015. október 16. péntek

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampánya kapcsán kereste fel intézményünket az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának sajtóreferense, mert az intézményünk által regisztrált akciót „A TEJESPOHÁR KÉT ÉLETE” különösen érdekesnek találták.

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség a lehető legtöbb lehetőséget megragadva igyekszik népszerűsíteni a kezdeményezést, amelynek célja a környezeti nevelés, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, a hulladékokkal való felelős bánásmód kialakítása, annak érdekében, hogy minél több ember értesülhessen róla és tudjon csatlakozni hozzá a 2015. november 6-i jelentkezési határidőig.

A témáról, az MTV készített egy összeállítást a Kék Bolygó című magazinműsor október 12-i adása számára. Az anyagot 2015. október 5-én, hétfőn forgatták iskolánkban és a helyi kertészetben.

Az intézményünkről készült felvételek, 60 napig tekinthetők meg a Kék Bolygó című műsor 31. részét tartalmazó (október 12-i- adás) archivált felvételen, amely a következő hivatkozás alatt érhető el:

 

http://www.mediaklikk.hu/musor/kek-bolygo-2/


Őszi Öko-iskolai hírek

2014. október 20. hétfõ

2014. október 7-én a dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskolában információs napot szervezett az ottani iskola Öko-csapata, amelyen személyemben, Öko-iskolai és környezetvédelmi felelősünk képviselte iskolánkat. A jelenlévő iskolák közül jelenleg csak a miénk rendelkezett Öko-iskolai címmel, a többi iskola csak ezután fogja a címet megpályázni. Ennek segítésére jött létre ez a rendezvény, melyet januárig még kettő fog követni.

Wiedermanné Balog Emese
Öko-iskolai felelős

 

Szeptemberben iskolánk újra pályázott a három évre elnyerhető Öko-iskolai címre, reméljük, hogy a környezet védelmével és a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységünk igazolja az arra való további jogosultságunkat.

 

Kelemen Ildikó
igazgató

 

oszi_oko.jpg


PontVelem tábor

2014. szeptember 17. szerda

PontVelem tábor

 

Iskolánk az elmúlt évekhez hasonlóan idén is részt vett a PontVelem használt elemgyűjtési programjában, amelyen újra kiválóan szerepelt. Mivel több iskolatársunk is az élmezőnyben végzett, ezért négyünk (Bíró Regina, Szabó Eszter, Lajtos Vencel, Borbély Zoltán) jutalma az volt, hogy egy angol nyelvű kalandtáborban tölthettünk egy hetet Bakonybélben, ahol 3 holland és egy angol nyelvű tanár próbált minket bevezetni az angol nyelv rejtelmeibe. Több izgalmas programon vehettünk részt: tajcsi, sziklamászás, kalandpark, esti tábortűz, rádiós túlélőnap, avagy, hogyan élsz túl egy napot mobiltelefon nélkül, balatoni fürdőzés, barbecue parti angol módra...
Nagyon jól éreztük magunkat, sok új barátot és élményt szereztünk. Jövőre is szeretnénk elnyerni ezt a táborozási lehetőséget, így idén is sok-sok használt elemet, mobiltelefont és kis méretű akkumulátort fogunk gyűjteni szüleink és talán a te/Ön segítségeddel/segítségével. Reméljük iskolánk ismét győzni fog! E cél eléréséhez szívesen fogadjuk és elszállítjuk a felajánlásokat.

 

A feleslegessé vált használt elemmel rendelkezők hívását a következő telefonszámon várjuk:


06-20/9614-920


Bíró Regina (4 o.) és Szabó Eszter (3. o.) tanulók


Kedves Tanulók és Szülők!

 

Intézményünk az elmúlt két évben már sikeresen szerepelt az országos „PontVelem” elemgyűjtő programban.

 

A program lényege:

 

Az iskolába behozott elemekért (használt mobiltelefonokért) járó kuponok felhasználásával szerzett pontokat a tanulók egy virtuális „PontSzámlán„ gyűjthetik és kezelhetik, abból kisebb-nagyobb ajándékokat vásárolhatnak a „Pontboltban”, természetesen csak a testi-lelki fejlődésüket szolgáló, erőszakmentes termékek és élménylehetőségek közül. Ezzel a program szervezői a környezettudatos viselkedésen túl a pontokkal, mint fizetőeszközzel való gazdálkodásra, virtuális „bankszámlakezelésre”, a jól végzett munka után járó díjazás értékére tanítják játékos formában a tanulókat. Az összegyűjtött használt elemeket az iskola egy 2006 óta „élő” Hulladék begyűjtési megállapodás alapján a rendeltetési helyükre szállíttatja. Emellett a program honlapján a diákok további hasznos ismereteket, további pontgyűjtésre alkalmas feladatokat, akciókat találhatnak. (További információk szerezhetők a www.pontvelem.hu honlapon.)

 


Az Esztergály Mihály Általános Iskola az elmúlt tanévben az országos „PontVelem” használtelem-gyűjtő program I. helyezettje lett a „legtöbb használt elemet gyűjtő” kategóriában. III. helyezést ért el az „egy diákra jutó gyűjtött elem mennyisége” kategóriában.

 

Demény Lili a programon belül megszervezett „Last Minute Kalandtábor verseny” egyik győzteseként egyhetes kalandtáborban vehetett részt. (A későbbiekben beszámol a tábori élményekről.)